Pár évvel múltam harminc, és látva a vállalkozásainkat, néha hallok olyan véleményeket, hogy csak megszületnem volt nehéz. Pedig ez nem így van, és szeretném most elmesélni Nektek a történetemet, hátha inspirálhatlak ezzel Titeket. Olvass tovább, és ismerj meg jobban!

Kutasi Kelly blog motiváció

Az első pofon a legnagyobb

Nagyon eleven kislány voltam, és a szüleim négy éves koromban úgy döntöttek, hogy a felesleges energiáimat valami hasznos dologban, a sportban kellene levezetnem, így kezdtem el szertornázni. Ahogy fejlődött a testem, körvonalazódott, hogy túl magas leszek ahhoz, hogy sikeres legyek ebben a sportágban, így hat éves voltam, mikor az edző javaslatára beírattak klasszikus balettre. Egészen tizenkét éves koromig balettoztam, és akárhogy is szerettem, a tükörbe nézve láttam én is, hogy kétszer nagyobb vagyok, mint a többi lány, szóval képtelenség volt hattyúnak eladni, na. Újra más mozgásformát javasoltak, és utólag nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy mindig úgy csinálták ezeket a váltásokat, hogy sosem mondták konkrétan, miért kell valamit abbahagyni. Inkább terelgettek, új sportágakra irányították a figyelmemet, így a balett után az atlétika következett az életemben.

Tehetséges voltam benne, azonban egyáltalán nem kötött le. Egyhangú volt számomra, hiányoltam a játékosságot, így szerencsére hamar váltottunk a kosárlabdára, ami az új szerelem lett. Magas voltam, kiskamaszként már 174 centiméter, ráadásul a labdajáték kellően lekötötte a figyelmemet, és fokozatosan egyre sikeresebb lettem benne. Sajnos ez nem tartott túl sokáig, egy sérülés megakadályozta, hogy bekerüljek a válogatottba. Annyira hirtelen nőttem meg, hogy a térdszalagjaim megnyúltak és az izmaim nem tartották eléggé a szalagokat. Sajnos az edzések során ezt nem vették figyelembe – amit a mai edzői tudásommal nem is értek…-, így elszakadt a térdszalagom.

Akkor nagyon el voltam keseredve, egy újabb álmom tört össze, ám ma már hálát adok a sorsnak, hogy mindez így alakult. E nélkül nem lehetnék az, aki ma vagyok.

A baleset után kihagytam egy szezont, de már a lábadozás alatt elhívott magával az egyik barátnőm egy fitneszedzésre. A csapata versenyre készült, az edző pedig rám szólt, hogy ne csak nézzem az edzést, álljak be közéjük, és csináljam, amit tudok.

… És jött a fitnesz

Tökéletesen végeztem azokat a gyakorlatokat, amikre hónapok óta készültek. Elkezdett összeállni a mozaik. A sportmúltamnak köszönhettem mindezt, hiszen hiába kellett otthagynom a szertornát és a balettet, a precíz és szofisztikált mozgások már annyira zsigerből mentek, hogy az edző az óra végén félrehívott, és elmondta, szeretne leigazolni a fitnesz versenyzői csapatába. Ezzel a puzzle összes darabja a helyére került, úgy tűnt, semmi nem volt hiábavaló, hiszen az összes mozgásforma, amit addig tanultam, végül a fitneszben állt össze eggyé.

Ezt követően 19 éves koromig versenyeztem, mint testépítő fitnesz versenyző, mikor a lelkesedésem kezdett alább hagyni. Rájöttem, hogy a napi 2 edzés, a súlyokkal való gyakorlatvégzés, az állandó lemondás az ételekről, és a versenyek színfalai mögött zajló történések negatív tapasztalatai ráébresztettek arra, hogy nem ezért kezdtem el sportolni, és nekem nem ez jelenti a sportot.

Az utolsó csepp az volt, mikor már fél éve készültem kitartóan egy versenyre, de az edzőnk cserbenhagyott minket és külföldre költözött. Ekkor úgy döntöttem, életemben először, végre a saját lábamra állok. Az is segített ebben a döntésben, hogy gyakran elgondolkodtatott, vajon a versenyzői pályafutás mellett, hány évig kell még édesapáméknak támogatnia, szerettem volna hasznosabb tagja lenni a családnak.

Már a Testnevelési Egyetemre jártam sportmenedzseri szakra, mikor elvégeztem a TFTI-n egy edzői tanfolyamatot. Alakformáló órákat tartottam lányoknak, és egyre többet aerobikoztam, havi szinten úgy 80 órát. Eközben volt energiám iskolába járni, képezni magamat, de néha még bulizni is. Pont, mikor végeztem az iskolában, nagy szerencsém volt, mert Magyarországra jött Amerika legprofibb edzőterem-láncolata, a Gold’s Gym. Zöldfülűként jelentkeztem óratartónak, és mivel látták, mennyire lelkes vagyok, egy háromkörös felvételi után végül sikerült bejutnom.

Nagyon igyekeztem megfelelni, a bennem lévő alázatnak, és nagy munkabírásomnak köszönhetően, két év után középvezető lettem, így 24 évesen 22 ember munkájáért feleltem. 26 évesen ügyvezető igazgató helyettessé léptettek elő, ami már anyagi stabilitást is jelentett. Eközben szakmai érdeklődésből és szerelemből elvállaltam, hogy egy kosárlabda egyesületnél erőnléti edző legyek. Mondanom sem kell, hatalmas volt a kontraszt. Napközben edzéseket tartottam egy csilli-villi edzőteremben, ahol elképesztően profi felszerelésekkel dolgozhattunk, aztán a nap végén átmentem az egyesületbe, ahol egyetlen eszköz állt rendelkezésemre: egy síp. Semmilyen eszközünk nem volt az edzésekhez.

Nem vagyok feladós típus, tehát beleástam magam a szakirodalomba, és elkezdtem csak olyan gyakorlatokra összpontosítani, amelyek saját testsúllyal végezhetőek. Korábban sosem volt még ennyire eszköz nélküli órám, viszont újra a nehézségből lett előny: egyre közelebb jutottam a saját testsúlyos, azaz funkcionális edzések világához! Külön öröm számomra, hogy az egyesület csapatai sikeresek voltak, és bejártuk együtt az országot és Európát.

Sokat dolgoztam, tényleg zárt világokban, azonban az egyesületi munka közben megismerkedtem azzal a férfival, aki később a férjem is lett, így a magánéletem is szépen alakult. Úgy éreztem, révbe értem.

Nehéz pillanatok

De sajnos ez a stabilnak hitt élet a válsággal darabokra tört össze. 28 éves voltam, mikor a Gold’s Gymben azt a feladatot kaptam, hogy hívassam be az akkor már több mint 40 fős csapatomat, és közöljem velük egyenként: megszűnik a munkájuk. Miután ezt megtettem, a legvégén magam írtam alá a munkaviszonyom megszűnését; a cég kivonult az országból.

Nagyon nehéz pillanatai voltak ezek az életemnek. Eközben a sportoktól is elvonták a támogatásokat, és nem sokkal ezután az egyesülettől is el kellett jönnöm, illetve megszűnt az is. Pedig évek óta nem fizetett, eleve szerelemből csináltuk mindannyian, azonban a sportfinanszírozás annyira nehéz volt a válság ideje alatt, hogy még így is ellehetetlenült az egyesület.

Ezután elmentem újra aerobic órákat, személyi edzéseket tartani, és napi 4 órában egy rózsadombi fitneszterem szakmai vezetője voltam. Nehéz volt átállni, hiszen korábban egy profi komplexum vezetője voltam. Egy évvel később fogytán volt a pénzem és a lelkesedésem is, és persze, hogy minden kerek legyen, a házasságom is tönkrement, beadtuk a válópert. 28 évesen visszaköltöztem édesapámékhoz, a lánykori szobámba. Két út állt előttem: vagy elfogadok egy edzői állást külföldön – amit nem akartam, vagy pedig gyorsan kitalálok valamit. Tényleg nehéz és szomorú időszak volt. Utólag azonban ezért is hálás vagyok, mert ha nem így alakul, ma a KELLYS sem létezne.

Megszületik a KELLYS

Az utolsó filléremen úgy döntöttem, tovább küzdök. Dunakeszin találtam egy apró, mindössze 34 négyzetméteres kis helyiséget, amit kibéreltem, és a két kezemmel hoztam helyre, még parketta sem volt. Kézzel írtam ki egy táblára, „Funkcionális edzések Kellyvel”. Így visszagondolva, ez nagyon vicces, hiszen aki olvasta, azt sem tudta, ki az a Kelly, fiú-e vagy lány J Tényleg egyszemélyes vállalkozás volt, magam takarítottam, számláztam és mellette még három állásom volt, hogy fenn tudjam tartani a kis stúdiómat. Viszont ebben az aprócska teremben ismét talpra álltam, és visszanyertem a lelkesedésem, ebből lett az első Kelly Stúdió.

Öt hónap kellett hozzá, hogy már főállásban tudjam tartani ebben a pici teremben az edzéseket, sőt, egy edző is csatlakozott hozzám. A lelkesedés pedig vitt előre, annyira, hogy 2012 óta minden évben költöznünk kellett egyre nagyobb, és nagyobb helyekre. Immár két stúdió működik Dunakeszin, és több mint 3000 vendégünk jár hozzánk rendszeresen edzeni.

Három évvel ezelőtt megváltoztattam a terem nevét és logóját is, a Kelly Stúdióból KELLY Fitness Club lett, és belőlem a logóban lévő sziluett maradt. Sokan írtak már rám, hogy lemaradt a nevünkből az aposztróf, de ez szándékos. Mi Kellyék vagyunk, nem pedig Kelly-é, együtt dolgozunk minden egyes nap, egy közös célért. Ők az én csapatom, akikért immár felelősséggel tartozom, és nagyon szeretem őket.

Nem álltam meg itt, hiszen emellett is több lábon állok. Például oktatási jegyzetet írtam edzőknek, és egy tanoda gyermekeinek mozgásanyagát is most véglegesítjük. Egy speciális edzőheveder, a BODYROPE nevű sporteszköz magyarországi mesteredzője és forgalmazója vagyok, és a stúdiónak köszönhetően, rátaláltam üzlettársamra, akivel közösen felépítettük a KELLYS Hungary-t.

Jobban belegondolva, ezt az ötletet is egy nehézség adta. Sajnos évek óta különféle ételintoleranciákkal küzdök, és a társam segítségével kutattuk fel azokat az egészséges termékeket, amelyeket fogyaszthatok. Ezeket főleg külföldön fedeztük fel, és szerettünk volna másoknak is segíteni, így 2015-ben közösen belevágtunk a termékek forgalmazásába. A KELLYS Hungary több üzletága közül, az egészséges ételek és italok forgalmazása az egyik legsikeresebb, persze ebben rengeteg munkánk van.

Ez hát az én történetem, és sokat gondolkodtam azon, mit is tanultam mindebből. Úgy gondolom, hogy a nehézségek mindig személyiségfejlődéssel is jártak, és persze mai fejemmel már azt is tudom, hogy semmi sem volt hiábavaló. Éppen nemrég kérdezte valaki, mi a sikerem titka. Csak azt tudtam mondani, hogy sosem másokat néztem, sosem másokhoz hasonlítottam magam, mindig magamhoz képest szerettem volna többet, jobbat kihozni, és ezt a tanácsot jószívvel ajánlom Nektek is! Minden nap kizárólag magadhoz képest légy egy kicsit jobb, és akkor nagy baj nem érhet. Ha pedig mégis? Csinálj a citromból limonádét! J

Szeretettel,
Kelly

Tetszett? Oszd meg!